Szlovákia Mark Rutte NATO-főtitkárrá választását támogatja

18. júna 2024 11:10
Pozsony/Brüsszel, június 18. (TASR) – Szlovákia Mark Rutte holland kormányfő NATO-főtitkárrá választását támogatja – jelentette be Peter Pellegrini államfő kedden az Európai Tanács rendkívüli ülése után. Cserébe Szlovákia segítséget vár Hollandiától az ország légvédelmének biztosítása terén – tájékoztatott a TASR brüsszeli tudósítója. Pellegrini emlékeztetett, hogy eddig két jelölt volt a NATO-főtitkári posztra, Mark Rutte, valamint Klaus Iohannis román államfő. Pellegrini hozzátette, Szlovákia természetesen kelet-európai főtitkárt is elfogadhatónak tart. „Miután mindkét jelölttel egyeztettem, és Robert Fico kormányfővel is beszéltem, bejelenthetem, hogy Szlovákia Mark Rutte holland kormányfő megválasztását támogatja” – mondta Pellegrini. Hozzátette, a támogatás fejében Szlovákiának az a kérése, hogy Rutte a NATO vezetőjeként gondoskodjon a szlovák légtér védelmének biztosításáról. Az országnak most nincs saját légtérvédelme, mivel az előző kormány átadta ezeket a rendszereket Ukrajnának, a NATO-szövetségesek, Hollandia és Olaszország pedig kivonta az ideiglenesen ide telepített légvédelmi rendszert. „Szlovákiának jelenleg nincs semmilyen légvédelmi rendszere, ezért Ruttéval arról tárgyaltunk, ha megválasztják főtitkárnak, támogassa a szlovák légtér védelmének bebiztosítását, legalább addig, amíg Szlovákia ezt nem lesz képes saját kapacitásaiból megoldani. Rutte kifejezte hajlandóságát, hogy foglalkozzon ezzel a témával” – magyarázta a szlovák államfő. Pellegrini hozzátette, emellett azt kérte Ruttétól, hogy megválasztása után az alacsonyabb vezetői szintek betöltésénél vegye figyelembe a földrajzi megoszlást is. FIGYELEM: A TASR hang- és videófelvételt a mellékelt a hírhez. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring