Raši: Nincs napirenden a Hlas-SD-ben az egészségügyi miniszter lecserélése
25. septembra 2024 16:37
Pozsony, szeptember 25. (TASR) – Nem téma a Hlas-SD-ben Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter lecserélése – jelentette ki Richard Raši (Hlas-SD) beruházási miniszter.
„Nem hinném, hogy a koalíciós partnereknek a mi miniszterünkkel kellene foglalkozniuk, inkább a sajátjaikkal. Ha a pártban úgy fogjuk érezni, hogy gond van az egészségügyi miniszterrel, majd mi megoldjuk” – mondta Raši, hozzátéve, reméli, hogy lecsillapodnak a kedélyek.
Raši azt is elmondta, Dolinková szerdán terjeszti a kormány elé az egészségügyről szóló jelentését és a megoldásokat.
Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági miniszter is kiáll Dolinková mellett, szerinte a lehető legjobban végzi a munkáját. Andrej Danko SNS-elnök bírálataira reagálva azt mondta, a koalíciós tanácson oldják meg a kérdést. „Ez jobb, mint a médiában üzengetni” – tette hozzá.
Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter úgy véli, Dolinková megállja a helyét és csitul a helyzet. Nem tud arról, hogy a Smernek kifogásai lennének a miniszterrel szemben. „Úgy vélem, megállapodik a koalíció és lenyugszik a helyzet” – jegyezte meg.
hlp