Szlovák katonákkal találkozott az államfő lettországi látogatása során (2)

včera 17:17
Pozsony/Adazi, december 4. (TASR) - A NATO-misszióban részt vevő szlovák katonákkal találkozott szerdán Peter Pellegrini köztársasági elnök a lettországi Adazi nemzetközi katonai bázison. A hagyományos karácsony előtti látogatás során ajándékokat adott át a katonáknak. Több mint száz szlovák katona állomásozik Adaziban. „Egész nap nagyon jó érzésem volt, és nagyon büszke voltam, mert a lett elnök és a parancsnokság is dicsérte önöket és a munkájukat” - mondta Pellegrini. A látogatásra elkísérte az államfőt Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter is, aki azt mondta, nagyra értékeli, hogy a szlovák Zuzana 2 önjáró löveg is segíti a katonák munkáját. A küldöttség úgy tájékoztatott, ezt a katonai felszerelést a szövetségesek is nagyra értékeli. Az elnök hozzátette, a lövegek külföldi bevetésének köszönhetően a szlovák gyártónak lehetősége lesz kiküszöbölni a műszaki hiányosságokat. A tüzéreket januárban katonai vegyészek váltják fel, akik Kaliňák tájékoztatása szerint a szlovák hadsereg legképzettebb tagjai. Egy Falcon távérzékelőt is hoznak a nemzetközi bázisra. Kaliňák elmondta, a Falcon öt kilométeres távolságból is képes kimutatni a különböző szennyező anyagokat. Peter Pellegrini szerdán egynapos látogatásra utazott Lettországba. Látogatást tett Edgars Rinkevics lett köztársasági elnöknél is. A két államfő a kölcsönös kapcsolatokról, energetikai kérdésekről, és az ukrajnai háborúról is tárgyalt. FIGYELEM: A hírt a 4. és az 5. bekezdéssel bővítettük. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring