Gašpar: A gázról és a háborúról fog tárgyalni Moszkvában a szlovák delegáció
dnes 17:13
Pozsony, január 10. (TASR) – A földgázszállítás és az ukrajnai háború kérdését szeretné megnyitni moszkvai munkalátogatása során a szlovák parlamenti delegáció – jelentette ki pénteken Tibor Gašpar (Smer-SD), a parlament alelnöke. Hozzátette, kíváncsi Oroszország álláspontjára a háború befejezését illetően. Azt is elmondta, ha a kijevi látogatásra más időpontban kerülne sor, azon is részt venne, de a két út időpontja fedi egymást.
„Örülni fogok, ha a nagyhatalmak, köztük az Egyesült Államok és Putyin elnök valamilyen megoldást találnak, amely mindenki javát szolgálja. Én a béke oldalán állok, hogy minél hamarabb véget érjen az öldöklés, de azzal nem zárjuk le a konfliktust, ha továbbra is segítünk a felfegyverzésben és fegyvereket szállítunk” - mondta.
Gašpar elmondása szerint a szlovák delegáció szeretné megnyitni az orosz gázszállítás kérdését. A Duma képviselőin kívül miniszterekkel is találkoznak, például az ipari miniszterrel. A Gazpromnál afelől kívánnak tájékozódni, hogy az ukrajnai szállítás leállítása ellenére képes lenne-e biztosítani földgázt Szlovákia számára.
Január 12-én Andrej Danko (SNS) és Tibor Gašpar parlamenti alelnök, valamint Marián Kéry (Smer-SD), Richard Glück (Smer-SD), Ján Mažgút (Smer-SD) és Adam Lučanský (SNS) utazik Moszkvába. Január 15-én érkeznek vissza. Gašpar tájékoztatása szerint a január 14-i kijevi látogatáson a Hlas-SD és a Progresívne Slovensko egyes képviselői vesznek részt. A munkalátogatásról Ján Ferenčák (Hlas-SD), a parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke tájékoztatott.
FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez.
klm