Šimečka: Fico fenyegetőzik, hogy blokkolja az EU-t, elszigeteli Szlovákiát

včera 19:51
Pozsony, március 3. (TASR) - Robert Fico (Smer-SD) kormányfő azzal fenyegetőzik, hogy blokkolja az EU döntéseit, ezzel továbbra is elszigeteli Szlovákiát. Úgy viselkedik, mint akit Vlagyimir Putyin orosz elnök irányít – jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke.  A TASR-t Samuel Chrťan, a PS sajtóosztályának munkatársa tájékoztatta.       „Ahelyett, hogy a kormányfő kivenné a részét az EU törekvéseiből – a stabil, tartós és igazságos ukrajnai béke megteremtéséből – gáncsoskodik a szövetségeseinkkel” – bírálta Ficót Šimečka. Szerinte a kormányfő történelmi pillanatban árulja el Szlovákia érdekeit, amikor Európa jövője és biztonsága a tét. A tervezett brüsszeli EU-csúcstalálkozóval kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, nem hajlandó támogatni az ukrajnai háborút, ezért nem ért egyet az ország katonai vagy pénzügyi támogatásával. A csúcstalálkozón több dolgot is szeretne elérni. Bejelentette, hogy csütörtökön (március 6.) részt vesz a parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának ülésén, ahol jóváhagyást kér a csúcstalálkozón képviselendő álláspontjához. Március 6-án rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, a téma Ukrajna támogatása és Európai védelme lesz. Azért hívták össze a találkozót, hogy megvitassák, hogyan reagáljanak az ukrajnai háborúval kapcsolatos amerikai politika drasztikus irányváltására. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez.           klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring